Rólunk

Családi vállalkozásként működtetjük a boltot és a műtermet.


Szelina a fotós. Ezekben a berkekben elismert budapesti Práter utcai iskolában szerezte fényképész szakképesítését 2000-ben, dolgozott a családi vállalkozásban sok-sok évet, majd Budapesten műtermi gyermekfotósként dolgozott közel 5 évet egy neves cégnél, ahol közreműködött a Brendon áruház termékfotózásaiban, segédkezett a katalógusaik, valamint az akkori Anyák Lapja, Babamagazin és Baba Patika fotózásainál. 2013-ban Sárvárra költözött Tamással Budapestről és nyitott végül saját fotóműtermet.

Tamás vette át vállalkozásunk háttérmunkáját 2013-ban, majd kisfiúnk megszületésével az üzletet is.
Ő hangtechnikus és mellette programozó, fejlesztő, valamint nagyon otthon van a képszerkesztésekben is, ismeri üzletünk minden csínját-bínját.

 

Egy kis előtörténet üzletünkről:
 

(Szelina szülei)

Szelina szülei (Emi és Pista) indították el régesrégen a Sooter's vállalat képviseleteként a fotóüzletet, majd idővel kiválva lettünk Horváth Fotó.

(Pityu)

2014-ben nagy veszteség ért minket, Szelina apukáját elvesztettük, így átvettük a boltot és szívvel-lélekkel igyekszünk méltóan folytatni azt, amit ő felépített és adott az embereknek éveken át. Sokakban ott marad a kép, ahogy áll az ajtóban, kezében cigarettával és van néhány kedves szava szinte mindenkihez.

(Pityu az ajtóban)

 

Azóta sok minden történt. Más technikát kezdtek az emberek használni, a fényképezőgépek helyét átvették a mobiltelefonok. Az idők változnak, így korszerűsítettük és felújítottuk az üzletet, valamint Szelina műtermi vállalkozásával összevontuk, így jelenleg SzelinaFotóként találtok már meg minket - hivatalosan pedig Littmann Bt. néven üzemeltetjük.

(Bolt felújítás után)

Igyekszünk mindenkinek mindenben segíteni ebben a kusza digitális világban!

 

Szelina & Tamás